2022.10.10.
Rekviem
Éreztem a szerelem rohanását a csontjaimbanDe amikor a démonjaid kirontottak, ez nem volt elég
Végül nem bírtalak feltartani és egyedül ébredtem
Látnom kellett volna, hogy ez jön
Te árnyéka voltál annak akit szerettem
De nem tudtam elengedni
Elfedtem a szemeimet azzal a gondolattal, hogy rendben leszel
És amikor a betegség kiterjedt
Ami maradt szabadon el lehetett vinni
Elvinni ami maradt azon az estén
Mindezt azért, hogy utoljára még érezzük, hogy élünk
Tudnom kellett volna, Mindvégig látnom kellett volna
Árnyak kúsznak a szemhélyaim alatt
Nem hiszem, hogy az éjszaka valaha is volt ilyen hideg
Mi kell ahhoz, hogy elkerüljem a gondolataimat?
Azt hittem ismerlek téged, Azt hittem át tudok látni rajtad
Nem hiszem, hogy az éjszaka valaha is volt ilyen hideg
Leállok, felemésztettek a jelek amiket látnom kellett volna
Mindig reménykedtem amikor elestél
Engem is vihetnél
Mivel most elveszett vagyok, egy helyben ragadtam
Nem tudlak elengedni, elengedni
Az idő telik, belevérzik a következő életbe
Mindez csakhogy élőnek érezzük
Utoljára, egy újabb értelmetlen magasság
Mindez csakhogy élőnek érezzük
Én egy idegen vagyok a saját házamban
Kétségbeesetten keresem mi ment tönkre
Már túl messzire mentem, hogy megtaláljam a vigaszt a veszteségben
Mindig reménykedtem amikor elestél
Engem is vihetnél
Mivel most elveszett vagyok, egy helyben ragadtam
Nem tudlak elengedni, elengedni
Az idő telik, belevérzik a következő életbe
Mindez csakhogy élőnek érezzük
Utoljára, egy újabb értelmetlen magasság
Mindez csakhogy élőnek érezzük