2017.08.20.
A Korona Ára
Nagyon gyönyörűek a csillagok, a palota felett,Egyforma pompával ragyognak, még mindig messzebb a szerényebb termek felett.
Nézem őket ablakomból, de a fényes, elbűvölő ragyogásuk,
A szabadságra emlékeztet, amit oly' rég feladtam.
A fénylő, királyi arany diadém könnyedén ül a fejemen,
Régen csak azokra a jogokra gondoltam, amikkel ez a diadém ruház fel.
De amint elvettem a koronát, amire taníttattak és születtem,
Nehéznek találtam a szívemen, bár könnyűnek a fejemen.
Bár én vagyok az állam feje, igazából én vagyok az utolsó,
Az igaz Királynő megbizonyosodik róla, hogy az emberei jóllaktak, mielőtt asztalhoz ül.
A jó Királynő megbizonyosodik róla, hogy az emberei biztonságban vannak, mielőtt lepihen,
Kétszer és háromszor és még egyszer átgondolja, mielőtt kér valamit.
Mivel ők mind a gyermekeim, mind, akikre felesküdtem, hogy megvédem,
Az én kötelességem, hogy Királynővé és bizalmas baráttá is váljak--
És minden gazdag és szegény gyermekem közül,
A legkedvesebbek a Heroldjaim, akik szeretettel hálálják meg törődésemet.
A legkedvesebbek a Heroldjaim, akik gyorsan ugranak utasításomra.
Akik segítséget és barátságot adnak, akik mindig megértik
Hogy a földnek és embereknek vannak szükségletei, amiket nem tagadhatok meg--
Szóval muszáj veszélybe küldenem a legkedvesebb barátaimat-- és a halálba.
Egy barát, egy szerelem, egy gyermek - nem számít, tudom jól,
Hogy fel kell áldoznom mindannyiukat, ha szükség van rá.
Tudják, és megbocsátják - hogy többet teszek, mint amit elvárnak,
Készséges elmékkel és szerető szívekkel mennek egyenesen a tűzbe.
Ezek a könnyek, amik égetik a szememet, egy Királynő könnyei, amiket nem tud hullatni.
A könnyek, amiket csendben sírok, ahogy gyászolom a halott Heroldjaimat.
Oh istenek, kik a csillagok mögött éltek, ha halljátok sírásomat---
És ha könyörületesek vagyok - hadd ne küldjek többé senkit a halálba!