A keresés eredménye

Glossza

Idők jönnek, idők tűnnek,
Minden régi, minden új,
Lásd a jónak és a bűnnek
Arcát mindig józanul.
Sose habozz, sose remélj,
Minden múló őrület,
Sohse törtess, sohse félj,
Legyen erős a szíved.
 
Sokat hallunk, a sok szónak,
– Régi mondás – sok az alja,
De a végét rossznak, jónak:
Nincsen, aki megjósolja.
Menekülj a jajban, zajban
– Ezek soha meg nem szűnnek -,
A világot sodró bajban
Idők jönnek, idők tűnnek.
 
Meg ne állítsd, fut az idő,
És elrohan a pillanat,
Csodák csaló csónakja jő
S nem ringat boldog álmokat.
Ami vágyad láncra verte,
Mind a múlt ölébe hull,
S annak, aki felismerte:
Minden régi, minden új.
 
Nélkülük vívd meg a harcod,
Nézz bátran az égre fel,
Arcon lásd meg az álarcot,
Hisz mindenki ezt visel!
Hagyd a baj s a pletyka népét,
Várj szilárdan, míg letűnnek,
S szavaikban csak a képét
Lásd a jónak és a bűnnek.
 
Mert ami jön, s volt régóta,
Ugyanegy lap két fele,
Mindenki olvashat róla,
Kinek van hozzá szeme.
Múltat, jövőt szemed ha lát:
Csak a jelennek tanul,
Megláthatod a hiúság
Arcát mindig józanul.
 
Mindenkit a régi törvény
Ócska abroncsa szorít,
Öröm-hullám, bánat-örvény
Mindent egyformán borít.
Rögös utat bárhol róttál,
A hazugság egyforma mély,
S Te, aki annyit csalódtál:
Sohse habozz, sohse remélj.
 
Rosszat nem fog jó követni,
Az úr: mindig a butább,
S akkor is az fog vezetni,
Ha arany a glóriád.
Csak ne törtess és ha újra
Hangjuk sérti a füled,
Magányodban elfordulva:
Minden múló őrület.
 
Szirének ha hízelegnek,
– Hálójuk kibontva száll, –
Végén e nagy egyvelegnek
Az őrültek háza vár.
Inkább térj ki a dűlőre,
Ne rohanj és ne beszélj,
Így hamarább jutsz előre:
Sohse törtess, sohse félj.
 
Csak térj ki támadód előtt,
Néma légy, ha bántanak,
Hiába van meggyőzni őt,
Száz megnyugtató szavad,
– Akárki gáncsol vagy köszön,
Aknát eléd akárki vet,
Csak lépj át minden küszöbön,
Legyen erős a szíved.
 
Legyen erős a szíved,
Sohse törtess, sohse félj,
Minden múló őrület,
Sohse habozz, sohse remélj.
Arcát mindig józanul
Lásd a jónak és a bűnnek,
Minden régi, minden új,
Idők jönnek, idők tűnnek.
 

The Eve on The Hill

Versions: #1
The horn is mourning on the hill, in the new evening,
The herds slowly climb it, the stars show the way, happy shining,
The waters weep into the wells, clearly springing,
Under an acacia tree, you, my darling, are waiting.
 
Holly and clear the moon pass through the skies,
You scout through the leaves with your very bright eyes,
The stars give birth, on the sky with clear nights,
Your heart is filled with longings, your mind filled with thoughts.
 
Rushing clouds fight with the sunrays at noon,
Old hidden houses dance under the full moon,
Broken and rusty well’s bucket squeak in the wind,
The valley is in a fog, the murmuring whistles left behind.
 
Weary peasants with their scythes on their back
Return from the fields

She Was Following Her Path in the Woods

She was following her path in the woods,
I take it after her footsteps.
When I get alongside her,
It takes my breath away.
 
I breathe one more time,
I say a word, she startles
And she looks in another part,
And she has no answer at all.
 
But I approach her more and more,
And I talk, and I give her advice.
She defends herself with one hand
And she always looks elsewhere.
 
When I put my arm on her waist,
She is bending, wants to escape,
But I always pull her at me,
Closer to me, closer to me.
 
She doesn't want it and she wants too.
I put her head on my shoulder,
I put on her close eyes, on her mouth
Countless kisses.
 
I hug her tighter to my chest.
My breath is closer to its end.
I ask her why she is grieved,
I ask her if she loves me.
 
And she opens her eyes,
Big, and powerful, and floating:
'You are dear to me exceedingly,
But you are naughty sometimes.'
 

Sokaknak könnyű az élete...

Sokaknak könnyű az élete
Szárnyalnak múló mámorban
Szüntelen napsugár záporban
És bármikor felbukkan a hajnal ígéreté…
 
Mondd kedves ábrándozó lányszirom
Azok közül való vagyok neked
Kiknek az vagy mint mindenkinek
Ha már nem lettél halhatatlan csillagom?
 
Bizsergés árnyékában éltem holtan
Elveszejtve lakatlan buborékban
A természet bájaira vak voltam...
 
Szempillantásra láttalak, ó Istenem
Mélyből feltört az emberiség keserve, hirtelen
Lám, teljességében most már én is ismerem.