2017.07.27.
Harctéri realizmus
Remeg a testem, mintha fázna.
Nem a félelemtől, hanem egy csendes izgalomtól
Az üvöltő szél elfojtja az egyenletes sikolyokat.
Puskapor füstjével töltött égen, biztos szemtanúja leszek egy álomnak.
Nem érzek szomorúságot, vagy magányt.
Csak a csontjaimat érzem egyre szárazabbnak.
Ohh, szerelem... vágy... minden kegyetlen dolog!
Az alakod lángok közé vettetik, hamuvá válik.
Kérlek válaszolj... kérlek válaszolj... halld hívásom, ragyogó jövő!
Épp most, felajánlok egy szemet felnyitó valóságot
Ennek a bizarr világnak.
Egy hideg izzadságcsepp folyik le a fehér hátamon.
Vashulladék madarak biztosan megint hangosan felkiáltanak.
Még a szomorúságtól és magánytól való félelemmel töltött reggelek,
Eltűnik egy pillanat alatt, ebben a változó világban.
Ohh, érzelmek... szenvedélyek... igazságtalan kegyetlenség!
Sosem látni, milyen reggel fog eljönni, a tested hamuvá fog válni.
Kérlek válaszolj... kérlek válaszolj... halld hívásom, gyönyörű jövő!
Most meg foglak ragadni ezekkel a kezekkel!
A szél egy kérdést tesz fel:
Van bármi okod arra, hogy hezitálj?
Gyere, vedd kézbe a fegyvered! Vedd kézbe a fegyvered!
Hagyd el az álszentséged! Vedd kézbe a fegyvered!
Lőj egy golyót a gyenge énedbe.
Ohh, szerelem... béke... minden kegyetlen dolog!
Csontvázak és vashulladék sírás, sosem mutatják könnyeiket.
Oh, holnap! Holnap! Micsoda gyönyörű jövő!
Most meg foglak ragadni ezekkel a kezekkel!
Ohh, szerelem... vágy... minden kegyetlen dolog!
Az alakod lángok közé vettetik, hamuvá válik.
Kérlek válaszolj... kérlek válaszolj... halld hívásom, ragyogó jövő!
Épp most, felajánlok egy szemet felnyitó valóságot
Ennek a bizarr világnak.