A keresés eredménye

Rembrandt

Hollandiában halt meg, a tenger nyirkos szelében
a rongyos isten, a koldus, a sugaras elme.
Ámultató titkát föld mélye őrzi kevélyen –
levitte magával a fény-árnyék fejedelme.
 
Égő álmok birodalma fölött kezében
királyi jogar volt az ecset.
Aztán, amikor alamizsnáért dödögött –
az a kéz öregesen reszkedezett.
 
Homályos külnegyedekben vánszorgott, nyomorult
rongycsomó, deres udvarokon bokázott,
gigász-tenyere korhadt ladikká homorult,
ahogy számlálta benne a rézpetákot.
 
Számlálta-e: ő mit adott a világnak?
Garaskát vetnek a vénnek…
Akkor is éhen volt, amikor királynak
hívták, fény-árnyék fejedelmének.
 
És amikor koldusok koldusa, senkik senkije lett,
s egy lépcső alján életét kilehelte:
óvatosan a koldus-temetőbe vitetett
a fény-árnyék fejedelme.
 
...Poros keretre hálót fon a pók serényen.
Ég a paletta lobogva.
Az ősz Amszterdamban, a szegények temetőjében
nyugszik a fények titka-tudója.
 
Szél vág-hord zúzmara-fellegeket,
ködben tornyok, tetők, a tenger bőgve csap fel a gátra.
A koldus-sírba eltemetett
titok kipattan-e majd valahára?
 
Ritkul az éj. Pókhálók rácsain át
szél lendül majd be tavaszi-lágyan,
és a világ meglátja ott a csodát
a niederlandi nap sugarában!
 
Titok lengi körül az öreg temetőt.
A koldus-sírhoz elzarándokol egyszer
hódolni a fény-árnyék fejedelme előtt
az ifjú festő és az őszhaju mester.
 
A sírról az árnyék el nem oson soha,
bár fénnyel hányszor egybekavarta!
Nem látja a kontrasztok csoda-mágusa
a kontrasztot: halála és diadalma!
 
Szegényes temető. Világ-nagy fény beragyogja.
Árnyék lakik ott. Nap kergeti szét.
De csönd! Alszik. Festők keresik tapogatva
az eltemetett titok reteszét.
 

Rembrandt

Hollandiában halt meg, a tenger nyirkos szelében
a rongyos isten, a koldus, a sugaras elme.
Ámultató titkát föld mélye őrzi kevélyen –
levitte magával a fény-árnyék fejedelme.
 
Égő álmok birodalma fölött kezében
királyi jogar volt az ecset.
Aztán, amikor alamizsnáért dödögött –
az a kéz öregesen reszkedezett.
 
Homályos külnegyedekben vánszorgott, nyomorult
rongycsomó, deres udvarokon bokázott,
gigász-tenyere korhadt ladikká homorult,
ahogy számlálta benne a rézpetákot.
 
Számlálta-e: ő mit adott a világnak?
Garaskát vetnek a vénnek…
Akkor is éhen volt, amikor királynak
hívták, fény-árnyék fejedelmének.
 
És amikor koldusok koldusa, senkik senkije lett,
s egy lépcső alján életét kilehelte:
óvatosan a koldus-temetőbe vitetett
a fény-árnyék fejedelme.
 
...Poros keretre hálót fon a pók serényen.
Ég a paletta lobogva.
Az ősz Amszterdamban, a szegények temetőjében
nyugszik a fények titka-tudója.
 
Szél vág-hord zúzmara-fellegeket,
ködben tornyok, tetők, a tenger bőgve csap fel a gátra.
A koldus-sírba eltemetett
titok kipattan-e majd valahára?
 
Ritkul az éj. Pókhálók rácsain át
szél lendül majd be tavaszi-lágyan,
és a világ meglátja ott a csodát
a niederlandi nap sugarában!
 
Titok lengi körül az öreg temetőt.
A koldus-sírhoz elzarándokol egyszer
hódolni a fény-árnyék fejedelme előtt
az ifjú festő és az őszhaju mester.
 
A sírról az árnyék el nem oson soha,
bár fénnyel hányszor egybekavarta!
Nem látja a kontrasztok csoda-mágusa
a kontrasztot: halála és diadalma!
 
Szegényes temető. Világ-nagy fény beragyogja.
Árnyék lakik ott. Nap kergeti szét.
De csönd! Alszik. Festők keresik tapogatva
az eltemetett titok reteszét.
 

The Enchanted Garden

A garden of magic, a palace of paper
flanked by two graceful towers.
The moon glitters over the roofs
like a ring on a jewellery box.
Pull the ring, and the palace
shall open like the box.
 
Always longing for one another,
stars shine their lonesome blazes.
Stars are massive, stars are bright,
so bright I have to shade my eyes.
In the alley, a chirping nightingale
gets heckled by strings and bows.
 
The lights of the palace grow dim
except from the highest windows
where shadows dance in a carnival
of kingly and queenly figures.
Further down, the fires have gone out
but for a gleam in the kitchen.
 
In the deep gloom beyond the garden,
behind the bars of openwork gates
stands the figure of a hunchback
bitterly resting his brow there,
catching glimpses of sparkling windows
as his cap sways to the music.
 
In bitter cold, in rain, in gales,
you stood firm and wise and merry.
What has befallen you tonight
when you heard the oboes sing?
Don't let these echoes sadden you,
rekindling unspeakable pains.
The figures will vanish at dawn
and take their oboes with them.