A keresés eredménye

Attól még táncolnunk kellene

Átrostálva elcseszett életem darabjait,
Se otthon, se gyermek, se feleség,
Mindenféle kudarc, és mindenfajta küzdelem,
Önkívületben eltöltött napok.
 
Emberek akiket többször is megbántottam,
Többet hazudtam, mint amennyiszer igazat mondtam.
Mindig elhagytam az igazit, a bizonytalan új románcért,
Mégis, táncolni fogok.
 
Visszanézve életem lapjaira,
Megbántam a napokat és heteket, bárcsak elfelejthetném,
Egy csődtömegnek érzem magam, de legalább stílusom van,
Mindig én hordtam a nadrágot.
 
Pillanatok amikor boldog voltam, habár nem tagadhatom
sok hidat felégettem és nem tudom miért,
Szembenézek a következményekkel, mert talán ez lesz az utolsó esélyem,
Nincs más esélyem mint táncolni.
 
Ahogy a statisztikáim felfelé íveltek, úgy lettem boldogtalanabb,
Úgy éreztem, mintha a talált tárgyak osztályán lennék,
Próbáltam a csúszást megállítani, de egyre mélyebbre kerültem,
Mint egy lavinában.
 
Nem vagyok babonás, habár féltem attól, hogy megátkoztak,
Azt hinnéd, hogy a fuldoklás, majd kioltja a szomjad.
De besétáltál a terembe, és tudtam az első összepillantásunkból,
Hogy veled akarok táncolni.
A rettegés gyakran elkapott, és ilyenkor el akartam futni,
Mint amikor meredten nézel egy töltött pisztoly csövébe,
Sok lehetőségem volt, de soha nem álltam neki
Hosszútávú terveket szőni.
 
Talán te és én vagyunk a yang és yin
Utálni akarlak, de nem igazán adsz rá okot,
Az agyam ki akar szállni ebből az egészből, de a szívem a kezedben van,
Szóval talán mégis táncolhatnánk.
 

Tanulás

Ne légy magányos,
Mondta Édesanyám.
Magányosnak lenni, a legrosszabb dolog, amit választhatsz magadnak.
Találj egy kedves lányt,
Alapíts családot,
Hogy mikor a fények kihunynak legyen melletted valaki.
 
És találtam egy lányt,
Aki most már anya lett,
Egy kis ház, egy régi hinta, egy juharfa,
Vedd kézbe a gyermekem,
Érintsd meg a szerelmem,
De késő éjjel csak a magány és én vagyok.
 
És még csak most tanulom, milyen magányosnak lenni,
Megtanulom, hogy ez így rendben van,
Hogy magányos vagyok.
 
Ne félj fiam,
Figyelmeztetett Édesapám,
Soha nem viszed valamire ebben a világban, ha félsz,
Légy férfi, kölyök,
Hagyd abba a sírást,
Szerettem Édesapám, szükségem volt rá, ezért szót fogadtam.
 
Szerezz egy jó állást,
Csak a felszínt mutasd másoknak,
Ne érdekeljen,hogy egyszer minden véget ér,
És napközben,
sohasem mutattam gyengének magam,
De a félelem minden éjjel 3-kor összezúz.
 
És megtanulom, hogy félhetek,
Megtanulom, hogy ez rendben van,
Rendben van, hogy félek.
 
Az összes régi barátom,
Mind olyan boldogok,
Követtem őket városról városra,
Szomorú voltam, mert
Nem tudtam nekik megmutatni,
Hogy olyan régóta viselem ezt a maszkot, hogy eggyé vált az arcommal.
 
De ez most más,
A gleccserek olvadnak,
A férfi kezelni tudja a dolgokat, amit egy kölyök még nem.
És most sötét van,
Ezen a korai órában,
Vezess haza Uram, ez az egyetlen kérésem.
 
És megtanulom, milyen szomorúnak lenni,
Megtanulom, hogy ez rendben van,
Rendben van, hogy szomorú vagyok,
Hogy szomorú vagyok, hogy félek a magánytól,
Hogy szomorú vagyok, hogy félek a magánytól,
És hogy félek önmagam lenni,
Akinek érzései vannak.
De tanulom,
Még mindig tanulom ezt az utat.
 

Szerelmem

Szerelmem,
A csillagok alatt esküdtem meg neked,
Hogy szeretlek.
 
Szerelmem,
A szívemet kérte tőlem,
És én odaadtam.
 
Szerelmem,
A haja éjsötét mint az éjszaka,
és reménytelen voltam a bája előtt.
 
Szerelmem,
Azt mondta, tarts szorosan,
És én neki adtam a kezeim.
 
Csak egy fiú voltam akkor,
Semmit sem tudtam a világról,
Nem is sejtettem, hogy eltávolodtam
A dologtól amit szerettem.
A napfelkelte fényeinél,
Egy hangot hallottam odafentről,
És azt mondta: Talán
Ez nem is szerelem.
 
Szerelmem,
Énekelni akart,
Ezért neki adtam a hangom.
 
Szerelmem,
Egyre többet kért,
És nem tudtam nemet mondani.
 
Szerelmem,
El akart menekülni innen,
Ezért neki adtam a lábaim.
 
Szerelmem,
Itt hagyott az utcán,
A lábaim nélkül.
 
Csak egy fiú voltam akkor,
Semmit sem tudtam a világról,
Nem is sejtettem, hogy eltávolodtam
A dologtól amit szerettem.
A napfelkelte fényeinél,
Egy hangot hallottam odafentről,
És azt mondta: Talán
Ez nem is szerelem.
 
Csak egy fiú voltam akkor,
Semmit sem tudtam a világról,
Nem is sejtettem, hogy eltávolodtam
A dologtól amit szerettem.
A napfelkelte fényeinél,
Egy hangot hallottam odafentről,
És azt mondta: Talán
Ez nem is szerelem.
 
Azóta már férfi lettem,
Búcsút intettem a gyerekes dolgaimnak,
Nem hagyom többé,
Hogy csak úgy kihasználjanak,
És néha bizonyos reggeleken,
Még mindig hallom azt a hangot odafentről,
Ahogy azt mondja:
Időbe telik,
Hogy megértsd, mi is a szerelem.
 

Elbuktam és ezáltal szabad lettem

Nézz rám,
Vagy inkább mégsem.
Néha fáj arról énekelni,
Hogy ki vagyok
Hogy ki akarok lenni,
Mert a kettő ugyanazt jelenti.
 
Ez az álarc olyan szűk, nem kapok levegőt,
Félek, vajon mit rejt.
 
Énekem hamis lesz a magas hangnál,
Ujjam rosszul fogja le a húrt,
Elfelejtettem a második versszakot,
Mert túl sokat vedeltem,
Ki mondja, hogy minden arannyá válik,
Amihez hozzáérek?
Elbuktam,
Elbuktam,
És ezáltal lettem szabad.
 
Mikor ideköltöztem,
Ebbe a nagyvárosba,
Nem hagytam el a szobám hetekig,
Úgy hittem, hogy
Biztonságosabb, ha
Nem beszélek senkivel.
 
A színpad vált a börtönömmé,
És én a kotta mögé rejtőztem.
 
Énekem hamis lesz a magas hangnál,
Ujjam rosszul fogja le a húrt,
Elfelejtettem a második versszakot,
Mert túl sokat vedeltem,
Ki mondja, hogy minden arannyá válik,
Amihez hozzáérek?
Elbuktam,
Elbuktam,
És ezáltal lettem szabad.
 
Szétrepedt bőrcsizmák, és fésületlen haj,
Moly rágta pulcsi, és egy csaló tekintet.
 
Törött gitár mindig hamis akkordokkal,
Senkinek semmi köze ahhoz, ha délig alszom.
 
Egy csomó hibám van, amiket körbe-körbe cipelek,
És talán kész vagyok letenni őket végre.
 
Mély levegő, benntart, majd kifúj,
Talán végre ihletet kaptam az énekléshez.
 
Amúgy meg a legnagyobb félelmem, hogy
A világ véget ér, de én még mindig itt leszek.
 

Ma éjjel egyedül is tudsz aludni

Egy év után ugyanabba a hotelbe,
Visszavittem ugyanabba a szobába,
És nem beszéltünk sokat,
Visszajárt minden nap,
Egy délután kétszer is.
 
És nemcsak a belsőnk, de a testünk is
Oly könnyedén összegabalyodott,
Sokat nevettünk ezen,
Előtte és utána,
De néha közben is.
 
Fel akarom hívni, és megkérdezni, hogy hogy van,
Hogy minden rendben van vele?
De egy halk hang azt súgja,
Rendben van,
Ma éjjel egyedül is tudsz aludni.
 
És fogkefémet kikészítettem a mosdókagylóra,
Talán adok neki egy esélyt,
Aztán bemászok az ágyba és novellát olvasok,
Vagy kinézek egy TV műsort.
 
Ne gondolj a vállaira, az ajkaira vagy a mosolyára,
Már messze jár a taxival,
Lehet már megházasodott, vagy elköltözött,
Vagy csak nem akarja látni a nyomi arcodat.
 
Mégis ha felhívnám, lehet elbűvölném,
És megkérdezném, hogy emlékszik-e kettőnkre... Micsoda boldogság,
De egy halk hang azt súgja,
Rendben van,
Ma éjjel egyedül is tudsz aludni.
 
Elmondhatnám, hogy a függönyöm el van húzva,
És, hogy ma biztos bámulná a csillagokat,
De egy szent hang azt súgja,
Rendben van,
Ma éjjel egyedül is tudsz aludni.
Ma éjjel egyedül is tudsz aludni.
 

Bájos angyal

Olvastam az összes hírt,
Ismerem az összes nézőpontot,
És el is ment a kedvem.
 
Ideje lefeküdni,
A ház teljesen csendes,
Csak az agyam zakatol.
 
Éjjel három,
És nem tudok aludni,
Mert még mindig szomorkodok,
A dolgokért, amik már nem az enyéim.
 
Kérlek altass el altatóddal,
Te bájos angyal,
Már nem tudok több bárányt megszámolni,
Segíts Te bájos angyal.
 
Már nincs menekvés,
A hibáim elől,
amiket újra és újra elrontok.
 
Miért mondtam azt,
Bárcsak vissza mehetnék,
Miért félek cselekedni?
 
Hajnali négy,
És szemeimre még nem jött álom,
Így negyvenen túl,
Az élet már csak ilyen.
 
Altass el altatóddal,
Te bájos angyal,
Már nem tudok több bárányt megszámolni,
Segíts Te bájos angyal
 
Hajnali öt,
És türelmem fogytán,
Talán ez egy intő jel,
Hogy a félelem összetöri a reményt.
 
Kérlek altass el altatóddal,
Te bájos angyal,
Lassan eltörik a mécses,
Segíts Te bájos angyal.
 
És a reggel eljött,
végre nyugovóra térhetek.