A keresés eredménye

Heathen Horde

Too many times has moon travelled across the sky
Since our fathers sailed out for glory and honour
It's time to fulfil the vow once given
Forge your plows to swords, send the word
Raise an army countless as stars in the sky
 
All heathen hearts
Answer the call
God of thunder bless our swords
Our heathen horde
Will never fall
We are hungry for blood, steel and war
 
Filled with strength, valour, determination
Determined to conquer the land
There is no power
In their weak invocation
Puny invocations to their feeble god
Desecrate and drown it in their blood
 
All heathen hearts
Answer the call
God of thunder bless our swords
Our heathen horde
Will never fall
We are hungry for blood, steel and war
 
'A coward believes
he will ever live
If he keep him safe from strife:
But old age leaves him
not long in peace
Though spears may spare his life.'
 
Row!
Storm is getting near
Row!
I can see land ahead
No!
Show no mercy for the weak
Gold, land and women are ours to take so kill!
 
All heathen hearts
Answer the call
God of thunder bless our swords
Our heathen horde
Will never fall
We are hungry for blood, steel and war
 
All heathen hearts
Answer the call
God of thunder bless our swords
Our heathen horde
Will never fall
We are hungry for blood, steel and war
 

Még egy varázsital

Egyszer, mikor egy csatából tértünk vissza és
Elvesztünk egy homályos erdőben,
az erdő közepén
láttunk egy vén házat,
fáradt elmével
hangosan kopogtunk az ajtón
Öregasszony nyitotta ki a faajtót
Kérlelt, hogy menjünk be,
kedves szavakkal
Az üstjéből egy fura illat szállt fel
Kábító és keserű, de nagyon megigéző
 
Hozz nekem egy varázsitalt,
meggyógyítja a fájó sebeimet
Oly' keserű az íze, hogy
vérző lelkem felderül tőle
Dalra fakaszt és megtáncoltat minket
véget nem érő lakománkon
Vagy akár el is szabadíthatja
a bennem lakozó vadállatot
 
Az ördög italával töltötte meg a poharainkat
És förtelmes vigyorral töltött még egy kört
A világ új fényben forgott és láttam, ahogy minden
és mindenki ezt a dalt énekli
 
A természettel, a trollokkal és az erdei szellemekkel:
Egyek vagyunk! Szálljon fel énekünk a csillagok közé
A boszorkány varázsdobja még erősen zengett,
Mikor egy goblin új pohárral hozott, és együtt üvöltöttünk
 
Igyatok és táncoljatok!
Erdő népe: énekeljetek velünk!
Ki akar verekedni velem?
Ki tud kantelét formálni egy dárda fejéből?
Ahogyan egyszer a nagy ember tette
 
Hunyd le a szemed
Nyugtasd meg elméd és kerülj messze a fájdalomtól
Álmokon túlra
Az üst mélységeibe
Úgy hullik, akár az eső
És a természet gyógyítóerejét tükrözi
Vonulj vissza ezúttal
És megnyugvásra lelsz
 
Lelkek fogója,
szellemek vadásza
Adj nekünk egy cseppet az élet elixírjéből
Bele akarom fojtani minden kínomat
A zöld trollok vérébe
És a barna mocsár-italba
Harcolni a fogyatkozó idő ellen
Ez a magányos harcos élete
Hát lelkek fogója,
szellemek vadásza
Add meg nekünk az utolsó cseppet az élet elixírjéből
 
Hozz nekem egy varázsitalt,
meggyógyítja a fájó sebeimet
Oly' keserű az íze, hogy
vérző lelkem felderül tőle
Dalra fakaszt és megtáncoltat minket
véget nem érő lakománkon
Vagy akár el is szabadíthatja
a bennem lakozó vadállatot
 

Csatába

Hátrahagytuk otthonainkat, most a farkasok nyomait követjük
A legmélyebb erdőkön át, a csillagok alatt utazunk
Látom a Holdat olyan vörösen ragyogni mint a harcosok vérét
Van egy prófécia, miszerint ma este sok ember fog meghalni
 
A tűz örökké fog égni szenvedélyes szívünkben
A végzetünk most minket hív
Készen állunk elvenni az életüket
 
Istenekkel az oldalunkon megyünk csatába
Erősek vagyunk és nem félünk meghalni
Gyilkolásra vágyunk és vérszomjunknak eleget kell tenni
A végsőkig fogunk harcolni és ellenségeinket egyenesen a pokolra küldjük
Egyenesen a pokolra
 
Kiváló vezetők,
Rántsatok kardot a szélben a háború jeleként
Emberek, készüljetek a halálra
Mert talán soha nem térünk vissza, soha nem térünk vissza
 
Vér fog fröccsenni és fejek fognak lehullni
Ahogy a kardok villognak, megvilágítva az éjszakát
A föld megremeg ahogy támadunk
A harag izgalmában harcolni fogunk
 
A villám cikázása, a menny dörgése
Kővé dermeszti a gyengéket
Nem mutatunk kegyelmet, megöljük mindet
Az acél nevében felesküdtünk
 
Istenekkel az oldalunkon megyünk csatába
Erősek vagyunk és nem félünk meghalni
Gyilkolásra vágyunk és vérszomjunknak eleget kell tenni
A végsőkig fogunk harcolni és ellenségeinket egyenesen a pokolra küldjük
 
Istenekkel az oldalunkon megyünk csatába
Erősek vagyunk és nem félünk meghalni
Gyilkolásra vágyunk és vérszomjunknak eleget kell tenni
A végsőkig fogunk harcolni és ellenségeinket egyenesen a pokolra küldjük
 

Kard Dal

[Az ádáz ember meséje:]
[I:]
A sötét árnyak lángoló kardja csapást mért a vidékre
Őrjöngő villámlással az ember karjaiba zuhant
És aláhullott az ősi tűz,
Alá az egekből a földre
A felhők félreálltak, ahogy a kard lehullott az égből
Tűz jelével megégetve, ki fog vajon rábukkanni
És a szürke felhők lenéztek, le az égből a földre
...Ahogy a fény formáit megfojtották
 
[II:]
Bátorság kezdett előbújni a hamvakból és füstből
És átkozott lett az éjszaka és áramlott a hideg szelekben
És a tengerből a lovagok lemasíroztak
A lenti mélységes barlangokba, le, ahol a régi varázsigék vannak
A háború gyarapodott a régi földeken és falvakban
Harci dobok dübörögtek a hegyekből fülsüketítő hanggal
Mindörökké fogják keresni a Kardot, míg csatában el nem esnek
...Most halld a csata hívószavát
 
Ki a halállal játszadozni merészel
Ki a sárkány leheletét szimatolja
Nincsen gyász az elesettekért
Elkezdődött a kard utáni kutatás
 
[Kőbe vésve:]
Hatalmas mint a hegyek és tengerek
Zord mint a föld és a koros fák
Aranyszín tavak csillogásából készült
Soha ki nem alvó tűzzel megláncolva
Sziklákat és köveket faragnak és formáznak
Mikor a folyók hevesen és hidegen folynak
Kísértse e dal múltadat
Mert e Kard végre a tiéd
 
Emeld karjaid, közel a csata
Iszapon és tiszta vizeken át
Vér színezi újra a földeket
Győzelem jelét küldi a szél
 

A Bosszú Meséje

Oly' komor és tragikus történetet hordoz, mit soha nem volna szabad megismerni
A sötétségbe mely már lehullott, a gyűlöletbe mely már elburjánzott
Mint egy halva született gyermek, sodródik a csendes tengereken
A vér tengerein, összetörve minden álmát
 
Nincs várfal, ami megállíthatná szemei tombolását
Halál iránti hűsége, már ez irányítja életét
Nincs arany vagy ezüst, mi vigaszt nyújthatna számára
Már csak egyetlen dolog maradt benne, a bosszú utáni vágyakozása
 
Egy fény, oly' hideg és halovány, csendesen alszik teljesen egyedül
Egy élet, oly' agg és szürke, otthonától távol vándorol
 
Szörnyű sírással búcsúzott, hó hullik a gyászára
Cudar sikolyok kardja egyesítette
Miket követhetett el, hogy e rettenetes hangokat hallja
Vándorol emlékei romjai közt, örökké erre van kényszerülve
 
Örökké a halálhoz láncolva!
 
Várj rám a hegyekben, kísérts engem a szelekben
Várj rám ott, ahol semmi nem él meg
Amíg bosszúra nem lelek, addig etetem a kardomat
Amíg a szívem hideg, addig minden lélegzetem a tiéd
 

Elveszve a Kétségbeesésben

Elvesztem, egyedül
És nem tudtam elviselni az életem gondolatát
Eltűntem, elragadtak a kínzó emlékek
És azok tűzként égettek
Ilyen fájdalmat víz soha nem gyógyíthat meg
 
Nem hiszed el?
Semmi nem igaz
Nem érted?
Nem tudok érezni
 
Vigyél el engem
Temess el a homokban
Mert e sok év után még mindig ugyanaz vagyok
Egy bús és keserű ember
 
Nem hiszed el?
Semmi nem igaz
Nem érted?
Nem tudok érezni
 
Vigyél el engem
Temess el a homokban
Mert e sok év után még mindig ugyanaz vagyok
Egy bús és keserű ember
 
Törd össze a reményeim, növeld a gyűlöletem
Nincs számomra otthon
Nincs már mit adni, nincs mit mondani
Hát mondd azt nekem, hogy ez egy álom
 

Fény Gyilkosa

Eljöttem, hogy felfedjem elmédet
Ereimben a mérgező vadon csörgedez
Hegyek patakjaiban áramlok én
Kinyitottam az ajtót a szabadjára engedett és végtelen gyűlölet számára
Úgy fog égetni, mint a dühöngő zöld lángok
Egy emberben lakoznak a rideg titkok
 
Keresztül a rettenetes viharokon, keresztül a befagyott óceánokon
Eljöttem a sötét vidékekről, kezeimben a boldogtalansággal
A tűz szele tombol az égen
És sugárzó kardom még többre éhezik
Senkit nem fogok életben hagyni
Mert én vagyok a Fény Gyilkosa
 
Én... meg fogom törni az akaratod
Én... szét fogom zúzni a hited
Én... meg fogom ölni az álmaid
Vissza fogom szerezni a csillagokat és szét fogom tépni a drága világodat
Széjjel fogom tépni
 
Mindent magammal fogok rántani a felszín alá
És az összes sikoly elhalványul az álmaimban
Bukj el most! Haldokló fény!
El fogom égetni lábaid alatt a talajt
És minden el fog tűnni a sötétségben
Haldokló fény! Bukj el most!
És engedd az éjszakát megérkezni
 

Könnyek

Este árnyékai egy vándor útján
Sors a megmondhatója, merre vezet téged a különös ösvény
Én egyedül jártam ezt az ösvényt minden nap
A csillagok és a fehér-ezüst Hold alatt
Egy dalt hallok és behunyom a szemem
Míg annak hangja átöleli szegény és bánatos elmém
Ígéretet teszel-e nékem ma este
Mert egy nap a csönd a te álmaidban fog szunnyadni
 
Oly soká vártam,
Hogy láthassam az arany-fényes Nap fényét
Nem érzek bánatot szívemben
Mert az élet könnyei már elmúltak
 
Szelek suttognak a szent erdőben
Táncolnak és énekelnek a vörös őszi levelekkel
Ezeket az emlékeket sose tudnám elfeledni
A felkelő nappal én itt leszek veled
 

Lai Lai Hei

Egy hullócsillagot figyelt a világ szélén
A szűz gyönyörű arcát most terméketlen föld fedi
Mindenkinek az igazság szemébe kell néznie
Mert az idő diadalmas, de ez a föld mindig is igaz fog maradni
 
Van egy hely messze Északon
A vándor ember otthona
Álmodozó mezők halovány éggel
Békés a dicsőséges vidék
A lángok jelet küldenek az égnek
hogy ma este eljöttünk ünnepelni
A tavak dalunktól visszhangzanak
Árnyékok táncolnak az erdő falain
 
A tűz és a Hold bűvölete
elveszett a suttogó éjszakában
A holló varázsa elbűvöli az erdőt
Siklik az édes csillag-fényben
Összegyűltünk e távoli földön
telve bölcsességgel, titkokkal és mesékkel
A reggel soha többé nem fog eljönni
Bolyongó farkasok üvöltenek a halottakért
 
LAI LAI HEI!
 
Egy hullócsillagot figyelt a világ szélén
A szűz gyönyörű arcát most terméketlen föld fedi
Mindenkinek az igazság szemébe kell néznie
Mert az idő diadalmas, de ez a föld mindig is igaz fog maradni
 

Széllovas

Egy mélységes tó párájából tűnik ő elő,
és az ég megremeg, ahogy egyedül végigszáll a dimenziókon
Az éj köpenyt borított vállaira
és hűséges katonáival támad, vigyorral az arcán, az ismeretlenbe
 
Ebben a világban nincs számára sem hely, sem kötelmek
és mindez a gyűlölet és bánat egyesül az elméjében
 
Széllovas - szabadság után kutat, bosszúval az elméjében,
hogy elmeneküljön a bíborszín égi sír elől és elrepüljön
Széllovas - várja az utolsó napot,
mikor megszabadul a rabszolgaság láncaitól
 
A vihar szemében lovagol élete elcsigázott emlékeivel
Miközben a lángok színesen táncolnak, ő a túlélésért küzd
Csapdába esve egy útvesztőben, nem tudsz kiszabadulni, mivé váltál mostanra?
Vedd a vének kalapácsát és kifelé törj utat magadnak
 
Jelenléte megrázza a földet,
ahogy a hegycsúcson áll
Ösztönei gyengülnek,
de még van éhség a szemében, ami életben tartja
 
Az üldözöttek maszkját viseli
Megkapta a fény tudományát
Az idő szilánkjaiban él,
várva halála idejét
...Széllovas...
 

Áruló Istenek

Csendes a Vidék... A Vihar Előtt!
 
A hó végeláthatatlan mezőin erősen fúj a szél
Dermesztő hidegségével és hajthatatlan érintésével
egy halott és üres jégföldet hagy hátra
 
Átláttam a farkas szemein
és éreztem minden fájdalmát és magányát
A csodás vidék megnyílt szemeim előtt
és vadul, mint egy bestia, elszaladtam az éjszakába
 
Az Üvöltő Szél Hívása
Tombol az Észak Birodalmain
Jég Teremtmények Magasztosan Emelkednek az Égbe
És az Áruló Istenek Elbuknak
 
Az aláhulló havon keresztültekintve
nincs jele életnek
Kihúnyt a fény az idő örvényében
Nézd a villám arcát,
a vihar közeleg,
Ha a nevem szólítja az ég, nincs bennem félelem
 
Ők balszerencsét hoztak ránk, de szétzúzzuk a becsületüket
Olyan hidegen csörgedez a vérem, mint Észak patakjai
Sose hagyjuk nekik, hogy elvegyék lelkünket
Az üvöltő szél hívása tombol az észak birodalmain
Jég teremtmények magasztosan emelkednek az égbe
és az Áruló Istenek elbuknak
 
Időről Időre
Tanúja Vagyok egy Új Csillag Születésének
Megmászom a Legmagasabb Hegyeket
Hogy Megtaláljam egy Új Éra Esszenciáját
 

Örökös Várakozás

Az elfeledett tenger fölött
Egy angyal hangja szólít engem
Valahol, ahol hegyek ütköznek össze,
Ott fogom megtalálni az új életem
 
Oly' sokáig hordoztam számodra ezt a terhet,
Hogy nem érzek már mást, csak bánatot
Elhitettem magammal,
Hogy semmi nem fájna jobban az igazságnál
 
Sose fújt a szél úgy, mint ezer évvel ezelőtt
Minden, amit ismertem, magamra hagyott engem
Sose éreztem úgy esni az esőt, mintha égető láng volna
Csak az örökös várakozás arcát látom
 
Hallom a csendes sírásod elveszve az esős éjszakában
Nincs már okom élni, egy okom van meghalni
Hallom a csendes sírásod elveszve az esős éjszakában
Nincs már okom élni, egy okom van meghalni
 
Én vagyok az, aki az árnyékok ösvényére zuhant
(És az az út úgy tűnik, hogy soha nem fog véget érni)
Én vagyok az, aki belefulladt a könnyek folyójába
 
Az elfeledett tenger fölött
Egy angyal hangja szólít engem
Valahol, ahol hegyek ütköznek össze,
Ott fogom megtalálni az új életem
 
Oly' sokáig hordoztam számodra ezt a terhet,
Hogy nem érzek már mást, csak bánatot
Elhitettem magammal,
Hogy semmi nem fájna jobban az igazságnál
 
Sose fújt a szél úgy, mint ezer évvel ezelőtt
Minden, amit ismertem, magamra hagyott engem
Sose éreztem úgy esni az esőt, mintha égető láng volna
Csak az örökös várakozás arcát látom
 

Vas

A csend megtöri a földet
Egy árny üget a láthatáron
Egy rejtélyes férfi érkezik a faluba
Könyörtelen és halálra ítélt
Kóstolta már a kígyó mérgét
Minden csontját törte már
Ezer golyó-ütötte sebét fájlalta már
De nincs olyan, amit a whiskey ne gyógyítana
 
Menj! Által a kereszttűzön
Menj! Keresztül a lángokon, mint egy ragadozó az éjszakában
A sasok szállnak az örök naplementébe
A hősök meghalnak, meghalnak a büszkeségükért
 
Éber a kemény vágtához
Hallottam a robbanó ostorcsapást
Gyilok utáni sóvárgással teli szemek
Vigyázz, a te neved üvölti
Most eljött az idő
Mikor a Vas a szívet tépi
És a trombiták hangosan felcsendülnek
Ahogy vér festi be a csillagokat
 
Lobogó tűz a Hold alatt
Ólom égető íze
Örökké fogunk lovagolni
Mert a Vas erősebb mint a halál
 

Vénséges Vén (Vejnemöjnen 1. Rész)

Sokkal-sokkal távolabb, mint ahová az idő elérne
Ma már túl késő volna
Annyi rengeteg kétséget elszenvedett
De el fog-e hervadni valaha
Senki nem tudja,
hogy neked kell ébren tartanod e Vénséges Vént
Mert senki nem tudja,
hogy Ő az életünket egy fényesebb lánggal tudja táplálni
 
Csitt, kis álmodozó, fény hordozója,
Eljött hogy szabaddá tegyen téged
Végre fellélegezhetsz, kis álmodozó
Mert a rémálmok el lesznek engedve
 
Sokkal édesebb volt az a szerelem, mint az élet, mit én találtam
Sokkal édesebb, mint a halál utáni vágyódás, mint ahogyan ő tette
 
A csillagok lehulltak az éjjeli égről
Ahogy az égbe emelte kezeit
 
Ahogy a nap a fák között kukucskált,
A Vénséges Vén könnyekben tört ki
 

Elhagyatva

Énekelj a könnyeidért
egy gyűlölet-dalt
Senki nem hallja
mert az életed elfeledett
Neked akarom adni az életem,
de elmém megkötik a báb-zsinórok
Egyedül küzdök és kiabálok
ebben az üres szobában
Cserben hagytak téged, kidobtak téged az esőbe
Cserben hagytak téged, elküldtek téged... egy név nélkül
 
Sötét az éjjel, mikor egyedül vagy
és néha annyira kegyetlen tud ez lenni
Egyre csak csöpög rám az eső, hidegen,
mert a kívánságaid nem váltak valóra
 
Többé már semmi nem tűnik valósnak,
ahogy elmerülök a hazugságok tengerében
Nem értem én ezt a bánatot,
ami józanul tart engem
 

Kis Álmodozó (Vejnemöjnen 2. Rész)

Volt egyszer egy fiú, még a pogányok idejében
Nap nap után csak álmodozott, olyanokról amik elgyöngítették
Az apja nem tudta megértetni vele, hogy más is van az álmokon kívül
De nem hallgatott apja szavaira, mert ő a kis álmodozó
 
Magányba vezető küldetése során
Egy bölccsel találkozott, ki azt mondta néki, hogy kövesse a csillagokat
 
Forgószelekkel az oldalán az erdőbe szalad
Elveszett ő a hazugságok világában
Vidd őt vissza oda, ahol a folyók felfelé áramlanak
Ő az, aki
egy Hold nélküli ég alatt él, az időre várva
Vidd őt vissza oda, ahol a csillagok fényesen ragyognak
 
Messze a jég-sapkás hegyek földjén, messze a túloldalon
békésen jelennek meg képek az elmémben
Messze a tűzmezők földjén, mélyen az elfeledett életben
csendesen távolodnak el az emlékek a fénytől
 
Gyötrelmes útja során
Egy bölccsel találkozott, ki azt mondta néki, hogy kövesse... a csillagokat
Kis Álmodozó...
 

Csatadal

Halld kardok hangját, ahogy betöltik az éjszakát
Érezd a halál szeleit a bőrödön
Nézd a szálló nyílvesszőket lángolni az égen
Halld férfiak üvöltését, ahogy meghalnak
 
Erővel és rettenthetetlen szívvel nyertük meg ezt a csatát
Eljöttünk és beteljesítettük a jövendölésünket
Most hát visszamenetelünk a királyságunkba
Magasra emelt fővel és csillogó szemekkel, visszatértünk Dicsőségünkkel
 
Most csönd borul erre a vér-áztatta mezőre
Hollók lakmároznak a holttestek húsából
'Ez egy nagy pillanat mindannyiunk számára, de most itt az ideje diadalmasan hazatérnünk'
 

Az Idő Záloga

Az idő szántóföldjén aratok
az Öreg kaszájával
A kiválasztott szűk ösvénye
az életen túlra nyúlik
 
Vitorlát bontok a kortalan szelek felé
Nem félem a halált, nem gondolok a megadásra
Minden utamba kerülő akadályt fenyegetek
Örökké köt engem az Idő Záloga
 
Az egyszerű emberek között
Minden szét van szakítva
de én hittel vagyok megáldva
és bátran megyek tovább
 
Te vagy a remény és az öröm elhozója,
akire éveket vártam?
Harcolni fogok, hogy visszaállítsam a Holdat
Az idő bölcsességeit a szent fába faragták
 
Rendelkezel a szellemi erővel,
ami megtöri az összes félelmem?
Nem halok meg, amíg a pecsét meg nem törik
Az Idő Zálogát a kiválasztottra bízták
 

A Végzet Őrzői

A széllel versenyeznek
Az éjszaka véget ér
Ők fognak győzni
mikor a nap felkél
Évekig mesélték a történeteket a lázadó emberről
aki az ismeretlen földeken utazik
Soha senki nem látta dühöngő lényüket
és titkuk ismeretlen marad
 
Tetteikről hallani fognak
Legendájuk örökké fog élni
Ők a Végzet Őrzői
 
Ahogy utolsó csatakiáltásaikat hallatták, sorsuk a halál volt
A jövőjük senki kezében nem volt, ahogy a Hold prófétája megmondta
 
Akik otthonról távolra elutaztak, sosem térnek vissza
és akik megjárták a remény tengereit, mind égni fognak
 

Goblinok Tánca

Egyszer, a káosz,
a Nap nélküli napok és boldogtalanság idejében
A diadalittas mester szobra
büszkén és ádázul állt
A három leereszkedő Hold fényében
az megcsavarodott és szétnyílt
Szabadjára engedve a Goblinkirályt
még egyszer, utoljára
 
'Most miénk a Győzelem!'
'Táncoljuk hát el a Halhatatlanok táncát!'
Rikoltoztak, ahogy a dombokon
fel-alá meneteltek,
a Föld sóhajtozó arcán
 
Szerencsétlenség és Káosz,
Nyomorúság és Pusztítás
Az Álmodozó gonosz munkája
és a szentségtelenség öröme
Egyetlen lélek sem maradt egyedül
az emberi faj megcsonkításakor
'Hahahahaa!!! Örvendezzük! Táncoljunk!!!'
Így hát eljárták a hátborzongató táncaikat
 
A három felkelő Holdból
holdfény ömlött a földre
Borzalmas trófeák voltak mindenfelé
A Goblinkirály csarnokaiban
 

Füstölgő romok

Sok-sok évvel ezelőtt 
Mögötte hagyta otthonát.
Nincs búcsúlevél vagy egy jegyzet, 
mint egy tolvaj elmenekült az éjszakába. 
 
Szíve tele ostoba büszkeséggel,
ő okozta a halálát sok embernek,
minden próféta őt tagadja, 
és most száműzetésében gyászol ő. 
 
Hallja a hívást a bukottak közül.
Bölcsek, akiknek az idő oly könnyen telik,
élj bátran első szülött fiú,
a csatatereken harcol, nem futamodik meg.
 
Az idő kereke forog 
egy fiú férfivá válik. 
A szégyen égeti belülröl, 
De végre megérti.
 
Visszavezet hazájába. 
Lovagol gyorsan, mint a viharos szél,
A horizonton túl a menedéke,
Mondd, hogy nem a halált találja ott. 
 
A füstölgő romokon kimúló életek.
Felemeli a kezét, az ég fele, 
'Ó, Istenem, mennydörgő
Isteni apám, 
Megütöttél, azért amit tettem!'