2022.10.12.
Találj meg!
Click to see the original lyrics (English)Egyszer azt mondták nekem, hogy keresztüllépve egy ajtónyíláson okozhatja azt, hogy valaki elfelejtheti még a legértékesebb emlékeit is.
A Jó emlékeket, a Rosszakat, a Szerelem s a Veszteség emlékeit.
Mind gondosan elrejtve.
Elraktározva, mint kopottas takarókat, melyeket azért tartottak, hogy felöltöztessék az esős napokat és rossz szokásokat, amelyek időről időre előfordulnak.
Vagy milyen érzés volt egy barát vállán nyugtatni a fejed, amely még mindig magán viseli a ráncokat, onnan, ahová a szívedet utoljára bíztad.
Pontosan úgy!
Eltűnt egyetlen lépéssel.
Hogy valahogy három sugár és egy képzeletbeli vonal, amit néhány régi, fájdalmas padlódeszkára rajzoltak, volt minden, ami közted és a végtelen csend között állt, pont azokról a dolgokról, melyek egykor hanggal színesítették elmédet.
Ez különös!
Szinte bármit elhitethetsz magaddal, ha,
Ha elég sokáig gondolkodsz rajta!
Te voltál az?
Egyszer azt mondták nekem, hogy a szerelem, amit a mellkasomban éreztem dobogni, nem volt más, mint az elmém igazságtalan trükkje a szívemmel.
És mint egy pár kocka, amely a göröngyös járdán táncol,
Az ő sorsuk, még inkább a tiéd vagy az enyém már eldőlt.
Hogy még a repedések is, melyek két ellentétes oldal közé rajzolták hibáikat, nem menekülhettek el a sors elől, amely mindig is meg volt pecsételve.
Hogy valaki tényleg elhiszi, hogy a szívem duzzadó dagályai nem voltak többek, mint a be- és kijáratok nyugtalan országútja, lehorgonyozva képzeletemet a várakhoz, melyeket az égben építettem...
Nos, talán „Ők” az őrültek?
Aztán megint, én már ismert vagyok arról, hogy elhagyom a reményemet, abban, ahogy a dolgok puffannak. És ha be kell vallanom, nagyobb az esélye annak, hogy elvesztettem az eszemet itt benn, így azt hiszem, jobb így.
Mert mindig is hittem abban, hogy az esélye annak, hogy megtaláld, amit keresel, inkább azoknak kedvez, akik elsőként nyitottak a keresésre.
És a magam részéről nem igazán értettem soha, hogy a különbségek hogyan tudnak kiegyenlítődni anélkül, hogy ezt a vázat szem előtt tartanák.
Hogy világos legyen,
Millió arcot láttam,
Millió különböző arcot láttam már!
Mindegyik a sajátodat tükrözve,
És ennek ellenére egyiküket sem éreztem otthonnak,
Egyikük sem érezte magát úgy, mint te.
Szóval itt vagyunk,
S tétován és furcsán követhetem a körvonalaidat.
Emlékszem, milyen érzés volt ölelni téged.
Emlékszem, milyen volt vakon a szemedbe meredni, ami egy örökkévalóságnak tűnt.
Hogy felejthettem el?
Ezt soha nem tudtam elfelejteni!
Soha nem tudlak elfelejteni!
Nem számít, mennyi időbe telik, míg a szavaim utat törnek ennek a helynek a hatalmasságán, amit otthonnak hívunk.
Én neked és te nekem.
Mondom nekik, és ezután is így fogok tenni.
Nap nap után,
Éjszakáról éjszakára.
Sosem tudva, hogy valójában hallod-e őket.
Itt nincs helye az Időnek,
Csak átfedő pillanatok, ahol azt hittem, megtaláltalak,
Ahol azt hittem, hallom lélegzeted hangját,
Ahol megéreztem a szívedet, amint türelmesen várt az enyémre, visszavárva lépteinket, melyeket az előző életünkben hagytunk el,
Mielőtt a szemünk lezáródott,
A nagy vízválasztó előtt,
Mielőtt egy ajtó állt közted és köztem.
Ahogy ott áll.
Megint abban az ajtónyílásban találtam magam,
Minkét lábbal belül, a szíveddel az ingujjamon.
De ezúttal nem tudom rávenni magam, hogy átlépjek.
Legalábbis még nem!
Addig nem, amíg egy utolsó pillantást vetek, és nem látom, hogy te voltál az!
Hogy mindig is te voltál.
Szívünk szétszórva azokon a régi, törékeny padlódeszkákon.
Minden egyes emlékünk sziluettje úgy játszódik le, mint egy történet, amelyet mindketten tudjuk, hogy láttunk már.
Most már emlékszem,
Itt találtam rád először,
És azokon a zárt ajtókon túl
Újra megtalállak,
Szerelmem!
Újra megtalállak!
Újra megtalállak.
Meg foglak találni!
Meg foglak találni.