A keresés eredménye

Véges-végig te

Tudod, hogy szükségem van a szerelmedre
Te tudsz rám úgy hatni
Addig, amíg az enyém a szerelmed
Tudod, hogy soha el nem megyek
Amikor azt akartam, hogy legyél része az életemnek
Semmi kétség nem volt a fejemben
És mindig is te voltál az, hölgyem
Véges-végig te
 
Én tudom, hogy mennyire támaszkodom rád
De csak te látod
A változások, amiken keresztül mentem
Nyomot hagytak rajtam
Te mindig olyan stabil voltál mint a sarkcsillag
Mindig is te voltál az, hölgyem
Véges-végig te
 
Csak azt akarom mondani, hogy én e-képpen
Akarok mindent közölni veled
Amit korábban sosem tudtam kimondani
Igen, én e-képpen mondom el neked
Hogy minden egyes nappal jobban szeretlek
Mert te hittél bennem a legsötétebb éjszakámon át
Valami jobbat ültettél belém
Bevittél a fénybe
Eldobtam azokat a balga álmokat
Magam mögött hagytam mindet
És mindig is te voltál az, hölgyem
Véges-végig te
 
Csak azt akarom mondani, hogy én e-képpen
Akarok mindent közölni veled
Amit korábban sosem tudtam kimondani
Igen, én e-képpen mondom el neked
Hogy minden egyes nappal jobban szeretlek
 
Ha kételkednék magamban, ha kifutna a lábam alól a talaj
Nem fogok máshoz fordulni
Csak cserben hagynának
Amikor azt akartam, hogy legyél része az életemnek
Semmi kétség nem volt a fejemben
És mindig is te voltál az, hölgyem
Véges-végig te
 

Mauzóleum

Lépj be a mauzóleumomba!
Világítsd meg gyertyával az ösvényt a koporsóm szobája felé!
Lépj át a rozsdás, vas boltíves folyosón,
ahol a galamb fekszik,
Aki a szerelme nélkül pusztult el.
 
Olyan furcsa és gyönyörű,
Ahogyan a szemeid mereszted a csontjaimra.
Elhibázott tragédia,
Hogy évszázadokon át nélkülöztük egymást.
 
Felkapták a ruháim és múzeumba küldték őket.
Csupán por vagyok és csákó bajusz.
Felkapták a puskáim és a lovam és a kardjaim a történelem számára,
De szívélyesen hagytak egy fényképet rólunk.
 
Olyan gyönyörűen mutatsz ebben a ruhában,
És ezeken a sziklákon, melyek elvették a lelked,
De érted nyúltam, ahogy a tengerbe sordódtál,
Miközben évszázadokon keresztül nélkülöztük egymást.
 
Finom az ajkad, ismét megcsókolnálak,
Úgyhogy ne félj a csontvázamtól!
Ölni tudnék, hogy megérinthessem a gyöngéd, vékony kezeid,
De nem tudom, mert ez a szeretőm évszázada.
 
Olyan furcsa és gyönyörű,
Ahogyan a szemeid mereszted a csontjaimra.
Mielőtt elhagysz engem a tengerben,
Meglátogatom a csontjaid a következő évszázadban.